Tagok termékei

Levelező lista

Közösségi oldal

Belépés tagoknak



Toxi-Coop Zrt.

Botev hagyományőrző tehetségnap
2013. október 31. csütörtök, 11:09

plakat.jpgÖrömmel számolhatunk be arról a hírről, hogy 2013-ban  megalakult a Veszprém és Térsége Tehetségsegítő Tanács, amely Veszprém város és Veszprém megye iskoláinak kíván segítséget nyújtani a tehetséggondozó munkában. Célunk, hogy párbeszédet kezdeményezzünk a  tehetséggondozás iránt elkötelezett intézmények között, hogy az azonos tehetség területen kiemelkedő diákok és az őket támogató pedagógusok egy közösséggé formálódhassanak. Büszkék vagyunk rá, hogy tagjaink száma mára elérte a húszat, köztük óvodák, általános és középiskolák is megtalálhatóak.

A tehetséggondozás számos módon megvalósulhat a gyermekek nevelése során. A XXI. század folyamatosan változó világában fontos, hogy teret kapjanak azok a hagyományőrző értékek, amelyek kultúránk részét képezik és számos olyan elemet tartalmaznak, amelyek pozitív hatással lehetnek a gyermekek fejlődésére.
 
E gondolatot szem előtt tartva szerveztük meg a „Botev hagyományőrző tehetségnapot”, mely a tehetségsegítő tanács első nagyszabású rendezvénye is egyben.
 
Az eseményre 2013. november 9-én, szombaton, 9-12 óra között kerül sor, a veszprémi Hriszto Botev Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában. A tehetségnap a Veszprém és Térsége Tehetségsegítő Tanács égisze alatt, a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány segítségével, és az Egry Úti Óvoda közreműködésével kerül lebonyolításra.
 
 
A rendezvény során kézműves, néptánc, népmese, népzene programokon való részvételre biztosítunk lehetőséget az adott területeken tehetséges gyermekek számára. A Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány segítségével szakavatott népművészek és kézművesek részvételével a gyerekek interaktív módon ismerkedhetnek kultúránk ezen ágaival.
 
Iskolánként egy témához kapcsolódva 5 fős csoportok jelentkezhetnek. (Öt legügyesebb néptáncos az alsó tagozatosok közül, vagy az öt legjobb mesemondó...)
 
Csoportonként egy kísérőtanár szükséges!
 
Egy intézményből maximum 3 programra lehet feliratkozni.
 
A jelentkezés előzetes regisztrációhoz kötött, amely az alábbi linken a letölthető regisztrációs lap kitöltésével és a megadott címre való visszaküldésével lehetséges: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
 
 
Bízunk benne, hogy rendezvényünk felkeltette érdeklődésüket és számíthatunk az önök intézményének diákjaira a tehetségnapon!
 
 
Információ: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
06-70/775-522-9 (Hajas Bálint, a Veszprém és Térsége Tehetségsegítő Tanács titkára)
 
 
Sikeres együttműködést és jó munkát kívánunk!
 
Üdvözlettel: Veszprém és Térsége Tehetségsegítő Tanács